Na jó, ezzel a beszámolóval kicsit nagyon elkéstem, de annál nagyobb szeretettel írtam le nektek!

 

 

 

Ez a nyaram nagyon laza volt - eddigi nyaraimhoz képest -, mert nem voltam szinte sehol. Természetesen csak a Covid miatt. Vagy is ez így nem igaz, ugyanis voltam dolgozni és munka megbeszéléseken. Szerencsére Szegedig át könnyedén át tudtam menni egyedül, mivel a vasútnál pótló buszozás volt, és a rokiknak külön kisbuszt biztosítottak. Maszkot nem tudok hordani, de a sofőrön volt maszk és kisbuszban biztonságos távolságban voltam a sofőrtől. Ha esetleg más településre hívtak tréningre, akkor anyám átvitt, ilyen volt például Mórahalom is. Viszont október óta online dolgozom. Tavaly nyáron három koncerten voltam csak. Szokatlan, mi? Felmerülhet az a kérdés, hogy tán beteg vagyok? De megnyugtatok mindenkit, hogy kicsattanó egészségnek örvendek, csak ebben a helyzetben nem tudtam annyi helyre menni, mint ahány helyre szerettem volna, szintén a maszk miatt, így szinte sehova se mehetnék.

 

 

Most is voltam Kékeden Rocksuli táborban, ahová minden évben meghívnak, ott tiszteletbeli tag lettem. Nagyon jó volt most is, sőt, ezalkalommal én is tudtam menni a többiekkel túrázni, mert kifejezetten miattam kerestek olyan útvonalat, ahol én is kiélvezhetem a túrázás adta örömöket. Itt is volt pár szakasz, ahol segítettek áttolni, mert ugyan át tudtam volna egyedül is jutni, de nagyon lassan, és a többieknek az a tempó csiga lett volna. Ide lenne jó a fejpánttal irányítás, vagy pedálos megoldás, mert akkor nem torpannék meg a buckáknál, hanem átsuhannék rajtuk. Jó kis túra volt, főleg azoknak, akik toltak, ezúton is köszönöm nekik! A tábor vezető megkért arra, hogy egyik délután mutassam be a fejjel festést, és adjak lehetőséget a többieknek is arra, hogy kipróbálhassák. Örültem annak, hogy én is hozzájárulhattam a tábor programjához. Eleinte alig merték kipróbálni, de amikor látták, hogy többen vállalkoznak a feladatra, utána már jöttek folyamatában, és a legjobb, hogy kérdeztek is. Az egyikük engem festett le, miközben az úton megyek. Esténként játszottunk, gitároztak, énekeltek, iszogattunk. Közülük kértem meg valamelyikőjüket, hogy segítsen meginni a rövideket. Néha mellé ment, de nem lényeg. Az a fontos, hogy bevállalták és próbálgatták. Ez sokakat rá vett arra, hogy közelítsenek felém. Látták, hogy sokan úgy viszonyultak hozzám, mintha nem is lennék mozgássérült, főleg, hogy a táborvezető és a tanárok a barátaim. Volt kétszer kert mozi, bár én az egyiket kihagytam, inkább átmentem pár emberrel, baráttal beszélgetni a másik házhoz. Volt még zene-szerkesztőprogram kurzus, természetesen a próbájukon kívül. Persze, a röhögés és a szívatás sem maradhat el ebben a táborban sem. A főattrakció az volt, hogy az utolsó este koncertet adtak a tábor lakók a falunak. Bár minden évben van focimeccs, ez az idén kimaradt. A koncert végén egy nagy közös képet csináltunk a falusiakkal, összepakoltak és visszamentünk a főhadiszállásra, vacsiztunk és összeültünk énekelni, iszogatni hajnalig. Másnap összepakoltunk, kávé, reggeli és elköszönés, mert jött a busz a többiekért. Mi szokás szerint még ott maradtunk kicsit beszélgetni Bélával, még ittunk egy kávét, aztán indultunk…

 

 

A másik tábor Horányban volt, a Nem Adom Fel „Nosztalgia” tábora, ami integrált tábor. Ide Szabi -a főnököm vitt engem is, a gyerekeivel és még kollégánkkal együtt. Reggel indultunk és már 10-re ott voltunk. annyira hangulatos volt az erdei kemping. Kétemeletes faházakkal megvolt a fílingje. 11 után érkeztek sorban a táborozók, ebéd után pedig a tábornyitó és a beköltözés volt, majd később a vacsi, áhítat, aztán parti. De csak 22 óráig lehetett hangoskodni. Parti után még benéztem a mellettem lévő szobába, ott még folyt a beszélgetés. Nagyon jó volt, mert két fiatal lányt kaptunk segítőinknek egy másik sráccal, akik szintén szeretnek sokáig fent lenni, így jól tudtunk együttműködni. Hajnalig beszélgettünk. Reggel fél 8-8-kor volt az ébresztés, jöttek a lányok segíteni (Liza és Hanna) és megegyeztünk, hogy inkább reggel fürdünk, mert az esti jó kis beszélgetésekről maradunk le. Többnyire ez bejött, csak egyszer kétszer volt kivétel, de így volt tökéletes… Ilyen volt azt hiszem az utolsó előtti reggelen, amikor kicsit később keltünk, és így kérdezték, hogy nagy gond lenne-e, ha reggeli után mennénk fürödni és a progi elejéről lemaradnánk? Mondtam, hogy persze, hogy jó így, felöltöztettek, vagyis hát én csak nadrágban voltam ott mindig. Könnyű volt felöltöztetniük. Elindultunk az ebédlő faházba, közben oda jött egy járóképes kollégám (Tomi), és kérdezte Hannától, hogy vannak-e a helyen bicajok, és nem bringáznánk-e a szigeten ebéd után? Hanna benne volt és Liza is. Megérkeztünk a reggelihez, ettünk, megkávéztunk, aztán elmentünk fürödni... Amikor visszaértünk a csapatunkhoz, akkor mondták, hogy én leszek a Döbrögi és Szabi lesz (főnököm) a magyar hangom, ugyanis a Ludas Matyiból kellett részletet előadni ebéd előtt (5 csapat volt és mindenkinek más-más mese volt). Hát jó, ez így nagyon érdekes lesz, gondoltam. Mit ne mondjak, eléggé viccesre sikerült az előadásunk, azt kellett eljátszani, amikor egy kuruzsló akarja meggyógyítani a Döbrögit.. Következett az ebéd, aztán kávé.

 

 

Kimentem, kis idő után mellém ültek páran beszélgetni, lassan véget ért a segítői megbeszélés is és közülük is csatlakoztak páran. Felvetettem, hogy menjünk fagyizni, mert én nagyon megkívántam. Jó ötlet, mondták, akkor kössük össze biciklizéssel a dolgot. Kérdezték, hogy mennyivel tud menni ez a járgány? Rávágtam, hogy hattal, ha sima az út, közben elmentek bicajért. A lányok kissé már türelmetlenül várták, hogy mikor indulunk már. Lassan megszerezték a bicajokat, így elindultunk. 6-7 bicajos, 1 gyalogos és mi ketten elektromos kocsisok. Teljesen sima volt az aszfalt a gáton, így egyszer se csúszott le az állam az irányítóról, rendesen tudtam haladni. Volt egy meredek lejáró a Duna-partra, kérdezték, hogy lebírok-e menni itt? Mondtam, hogy le, csak lassan. Máté kicsit tartott tőle, de ő is bevállalta. A bicajokat letették, és nosza. Először Máté, aztán én indultam el lefelé 2-3 emberrel, jó kis menet, „bátorságpróba” volt. Leértünk, de akadályba ütköztünk, mert egy fatörzs volt keresztbe dőlve a lejárat végén, addig tudtunk menni. Kitalálták az épek, hogy ha már itt vagyunk, akkor már csak meg áztatják a lábukat, persze közben teljesen vizesek lettek, így akkor már egyet úsztak is. Az egyik lány vízzel locsolgatott minket, közben beszélgettünk, és elmondtam, hogy mindent kipróbálok, amire lehetőségem nyílik. Mondta is, hogy nagyon helyes. Egyszer csak megszólalok, hogy ha ezt tudtam volna, akkor reggel szorosabb nadrágot kérek, erre ő megkötötte a saját derékkötőjével a nadrágomat. Majd bevittek a Dunába, ezt ki nem hagyták volna. Tök jó volt, éreztem a sodrást, jól szórakoztunk, sokat nevettünk. Egy ember tartott a vízben, a többiek körülvettek minket, néhányan pedig a partról figyeltek értetlenül, de ez egyáltalán nem érdekelt. Majd úgy vizesen elmentünk fagyizni. Onnan siettünk vissza a táborba, mert aznap vacsi elé tették az áhítatot, vacsi után pedig kezdődött a „Ki mi tud?”, ahol kb húszan léptek fel közölünk. Voltak elég merész vállalkozók, ez nagyon szórakoztató volt. Utána "hatalmas" 15 perces buli volt, pár segítő is csatlakozott. Aztán át mentem a faházba ahol 4-5 kollégám UNO-zott meg beszélgettek. Én is csatlakoztam.

 

 

Hamar elmentek csicsikálni, hát jó, mi legyen? Még nem vagyok álmos, gondoltam, megkérem Zolit, hogy kösse meg a nyakamon a kabátom, és át megyek a chill zone-ba (az 1 messzebb lévő terasz), ott vannak Lizáék, így is lett. Ahogy közeledtem, hallottam, hogy jó sokan énekelnek. Nekem ezek az éneklős esték adják meg azt az igazi tábori hangulatot, a végére négyen maradtunk hajnal 2-ig. A héten volt még számos izgalmas csapatjáték és programok, például néptánc és dalok „kurzus”. Egy dalt kellett minden csapatnak átírni és előadni. De volt még kincskereső és koncert is, ping-pongs, focizás, meg egy csomó jó, szórakoztató dolog. Ott kaptam meg az első adag kulcstartómat is.

Az utolsó napon már csak a táborzáró volt és pakolás, mi Szabival kb. délután 2-kor indultunk el.

Lehet, hogy kihagytam/kifelejtettem dolgokat, sőt biztos is, de ha mindent leírtam volna, akkor egy kis regény lett volna, annyi minden történt ezekben a táborokban

 

#paulikfeco.hu